Szabó-Tanyi Enikő vagyok, kétgyermekes édesanya, tolmács-fordító, sportoktató és gyerekjóga-oktató.
A mozgás mindig is meghatározó része volt az életemnek – már 5 éves korom óta aktívan sportolok, több mint 10 éve pedig sport- és táncoktatóként is tevékenykedem.
A jógával egyetemi éveim alatt találkoztam először. Ebben az időszakban, a folyamatos kihívások és elvárások közepette, szükségem volt valamire, ami megnyugtat, összerendez és segít megtalálni a belső egyensúlyt – a jóga pontosan ezt adta nekem.
A gyerekjóga iránti érdeklődésem akkor mélyült el igazán, amikor a második gyermekemmel voltam várandós. Szerettem volna a gyermekeim számára egy olyan mozgásformát találni, amely játékos módon támogatja testi és lelki fejlődésüket. Így végeztem el a Jógakalandos Gyerekjóga tanfolyamot, és ma már más gyermekekkel is szeretném megosztani ennek a csodálatos módszernek az erejét.
Célom, hogy a gyerekek játékosan, örömmel fejlődjenek, és a szülők segítségével olyan szokásokat alakítsunk ki, amelyek segítik a jóga fejlesztő technikáinak beépülését a mindennapjaikba. Ezentúl szeretnék olyan mozgásformát biztosítani nekik, ahol nincs nyomás rajtuk, hogy erőn túl teljesítsenek. A Jógakaland segítségével edukatív témák mentén ismertethetem meg a gyerekekkel a mozgás örömét, miközben egy jó közösséget alkotunk, ezzel fejlesztve a szociális készségeiket is.