Soltész Anita vagyok, szülésznő, baby szitter, védjegyes kalandjóga oktató és Édesanya. Már kislány koromtól tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék majd foglalkozni, és a gimis éveim alatt el is kezdtem a baby szitterkedest. Nagyon szerettem az Édesanyákat segíteni kisbabaik világra hozatala közben, de rajottem, hogy még többet szeretnék a gyerekekkel lenni, így a saját gyermekeimmel itthon töltött évek után ismét gyermekekkel kezdtem el foglalkozni. Azt tapasztaltam, hogy a mai rohanó világunkban a gyerekek is túl vannak pörögve, illetve egyre nehezebben megy nekik az önkontroll gyakorlása, az érzelmeik kezelése, illetve a szülőtársaimtól is sokszor hallottam, hogy szükségük lenne a gyerekeknek a mozgásfejlesztésre, amiből kevés elérhető. Innen már adta magát, hogy szeretnék a gyerekeknek segíteni ilyenformán, és nagyon boldog voltam, amikor rátaláltam erre az online képzésre. Azóta 3 helyszínen 3 csoportom van, a gyerekek is imádják, én is imádom, nagyok sok érdeklődő van, és nagyon lelkesek vagyunk, mindenki. A szülőktől nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, a gyerekektől is, és ez visz előre, ettől nagyobb elismerést nem is kaphatnék.