Közel húsz éve vagyok gyógypedagógus és tíz éve drámapedagógia-tanár. Veszprémben élek és értelmileg sérült gyermekeket tanítgatok/nevelgetek. Emellett színjátszó szakkört és drámás táborokat vezetek, szervezek többségi iskolásoknak is. Fontos számomra, hogy mindig meg tudjak újulni és a megszerzett tudást összegyúrva ki tudjam próbálni, be tudjam építeni a gyermekekkel folytatott munkámba. Az évek során sokféle mozgással és élménypedagógiával kapcsolatos tanfolyamot elvégeztem, mert úgy gondolom, hogy a gyermekek fejlesztése csakis élményeken keresztül, tapasztalatok által lehetséges. A mozgás pedig nemcsak segít ebben, de minden életfunkcióra hatással van. A kisgyermekek életében a mozgás, a játék, a mese, a zene a legfontosabb, így ezek mentén a leghatékonyabb a fejlesztésük. Ha ezekbe építjük az ismereteket, úgy szívják magukba a tudást, hogy közben azt hiszik, csak játszanak. A Jógakalandos órákon pont így valósul meg a gyermekek testi és lelki fejlődése. Amit igazán szeretek, amikor a gyermekeket el tudom varázsolni olyan dolgokkal, amit még addig nem, vagy nem így tapasztaltak meg, amikor megélik, hogy mire is képesek igazán, amikor felszabadultan együtt nevetünk … mert „Ha egy gyermek rád nevet, szíved a csodát leli meg”. És egy baráti, elfogadó környezetben bármi lehetséges!