Jógakaland
máj
4
Belvárosi Családi Piknik 10:00-18:0

Asztal póz

Az előző cikkben a kutyapóz működését mutattuk be nektek, amit a gyerekek szinte ösztönösen meg tudnak csinálni, egészen kis koruktól. Az e heti ászana az asztal póz. Az Erdei jógakaland mesekönyvünkben egy kezdők számára kialakított változata szerepel, melyet többféle kombinációval lehet fokozni, nehezíteni. Rendkívül sokrétű a hatása. Többek között nagymértékben erősíti a láb, a törzs és a kar izmait, pozitív hatással van a hasi szervekre és energiáinkat is harmonizálja. Előrehajló ászanák után pedig kiváló kompenzáló testhelyzet.

Kivitelezés: Ülj le nyújtott lábú ülésben. Támaszkodj meg a földön a törzsed mellett. Ügyelj rá, hogy az kézujjaid a lábfejed felé nézzenek és a tenyered a vállad alatt legyen. Húzd talpra a lábad addig, hogy a térded ne előzze meg a bokádat. Majd belégzésre emeld fel az ég felé a pocakodat és pár lélegzetvételig tartsd így. Fokozhatod azzal, hogy miközben tartod a hasad, elnyújtózol az egyik kezeddel a füled mellett, az ellentétes oldali lábadat pedig hosszan kinyújtod. Ha elfáradtál cserélj kezet és lábat. Kifújásra tedd vissza a feneked és nyújtsd ki a lábaidat.



Mi Árminnal eleinte így ismerkedtünk meg ezzel a pózzal:)

Ez egy izometriás gyakorlat, mely során nem csupán az izmok összehúzódásával fejtünk ki erőt, hanem egy statikus testhelyzet során tónusnövekedést idézünk elő az akaraterőnkkel. Nagyon fontos, hogy közben folyamatos légzéssel támogassuk meg ezt a mozdulatlan állapotot, hiszen minden kilégzés segíti a nyújtást.

A mesében akkor találkozunk vele, amikor a kisállatok nem tudnak átkelni a kiömlő patakon és segítségre szorulnak. Elő hát az otthoni plüssállatokkal és vessétek be őket egy kis törzsizom erősítéshez. Amíg a gyermek kitartja a pózt, a kedvenc plüssállatok átvonulhatnak a hídon, azaz rajta. Az is lehet, hogy miután felvették az asztal pózt, előbb a jobb, majd a bal lábukat kell vízszintbe emelniük, így közben egyensúlyozi is kell. Próbáljátok ki a nehezítéseket is, igazán izgalmas változatok:)



Asztal póz az Erdei jógakaland mesekönyvünkben





Ez már nehezített verzió!

Ha a gyermeked már kicsit hajlékonyabb vagy gyakorlottabb, akkor a jógakalandos kártyajátékában is van számotokra egy hasonló kihívás. Az " Ékszer póz " fantázia nevet kapta ez a kártyalap. A gyerkőc tolja magasabbra a hasát, ezzel növelve a gerinc rugalmasságát és a mellkas nyitást. A plüssállatok itt sem maradhatnak el, nyugodtan helyezd el a hasán az ékszer díszeként, drágaköveként.


Jógakakalandos kártyajáték

Jótékony hatásai:

- Erőnlétfokozó hatása révén segít a helyes testtartás kialakításában, megtalálásában.
- Erősíti az ízületeket: bokát, térdet, csuklót, valamint nyújtja a vállakat.
- Felfrissít, vitalizál, energetizálja a torokközpontot, ahol a gyakorlat végzése közben egy kis melegséget is érezhetünk.
-  A vesztibuláris (egyensúlyi) rendszer is újra középpontba kerül, ha a fokozásokat is elvégezzük (ellentétes kar, láb emelése).
- A keresztirányú mozgások kivitelezéséhez elengedhetetlen a test függőleges középvonali egyensúlyának az elsajátítása, melyek fejlesztik a lateralitást (oldaliság), valamint a testkoordinációt is.
- Fásultság és levertség eseten kifejezetten javallott ez az ászana, mert segít a feltöltődésben, hangulatjavításban és felfrissíti az agyi működéseket!

Iványi Réka

gyógypedagógus, gyerekjóga oktató

 

Copyright © JÓGAKALAND 2017 - Minden jog fenntartva.
Minden tartalom akár csak részbeni felhasználása, kizárólag csak a JÓGAKALAND előzetes jóváhagyásával lehetséges.


X